Az álló ventilátor modernebb fajtája

A tavasz már megmutatta a naposabb és ezzel együtt a melegebb arcát. Sokan már ekkor bekapcsolták a klímát vagy ventilátort. Az utolsó megoldást illetően, rengetegen döntöttek az álló ventilátor mellett, hiszen ez gyors, eredményes, keveset fogyaszt és nem foglal sok helyet.

Ha már tavasszal szükség lehet egy ilyenre, akkor egyértelmű, hogy nyáron elengedhetetlen, amikor a hőfok 30 Celsius-fok fölé is emelkedik egy nem hőszigetelt panellakásban.

Az álló ventilátor azért elterjedt, mert ez az egyik legegyszerűbb lehetőség a levegő keringetésére. Ez igény szerint több fokozatba is kapcsolható, illetve a legtöbb esetben a fej dőlésszöge is szabadon állítható. Ezen a fajtán kívül ott van a jóval speciálisabb párásítós álló ventilátor.

Ez az előző változat továbbfejlesztett modellje, amelyik valóban kettő az egyben masina. Egy ilyen álló ventilátor az éttermek, kávézók teraszán látható sokszor, aminek a vendégek nagyon örülnek. A szerkezet nemcsak a levegő keringetésével hűti az embereket és a környezetet, hanem a szétporlasztott apró vízcseppekkel is.