Kategória Autó

Casco kalkulátor: mik a lehetőségek 2023-ban?

Casco kalkulátor

Egy új autó megvásárlása meglehetősen nagy anyagi áldozatot igényel az átlagembertől, hiszen lehet évekig dolgozott, takarékoskodott azért, hogy a várva-várt négykerekűt meg tudja venni. A drága járműnek ajánlott maximális védelmet is biztosítani, amit egy CASCO biztosítás megkötésével tehet meg. Ennek a fontosságát a Biztoshely is kiemeli. Bár nem kötelező érvényű, viszont mindenképpen érdemes megkötni, mert ez a gépjármű teljes védelmére szolgál. Ha rendelkezünk ilyen biztosítási szerződéssel, akkor nyugodtak lehetünk, mert bármiféle kár keletkezik a kocsiban, azt a biztosító számunkra megtéríti.

Ugyanakkor nem mindegy, hogy mennyit kell ezért fizetnünk. A CASCO biztosítás kalkulátor használata során megfigyelhető, hogy a 2023/2024 évekre a szerződések még kedvezőbbek lettek/lesznek. Ez annak köszönhető, hogy ez a biztosítási termék jó kárstatisztikai eredménnyel rendelkezik, illetve a piaci versenyhelyzet is nagy. Ha most akarunk ilyen biztosítást kötni, akkor anyagilag is jól járunk, hiszen kihasználhatjuk ezt az előnyös beárazást.

Olvasd Tovább

Casco biztosítás kalkulátor 2022-es adatok alapján – Érdemes kipróbálni

Biztoshely casco biztosítás

A gépjármű teljes védelmére szolgál a CASCO biztosítás, ami, bár nem kötelező érvényű, egyre népszerűbb az autótulajdonosok köreiben. A módozat ára is évről-évre kedvezőbb, amihez nagyban hozzájárul a piaci versenyhelyzet és a biztosítási termék jó kárstatisztikai eredménye, de azért célszerű összehasonlítani a különböző biztosítók ajánlatait. Sokaknak segített már a Biztoshely casco biztosítás kalkulátora. Ezt a díjszámító rendszert Ön is használhatja az otthonában is, mielőtt megkötné a biztosítását.

A kalkulátor több biztosító ajánlatát mutatja meg a felhasználónak, aki ennek köszönhetően az anyagilag és paraméterekben legkedvezőbbet tudja kiválasztani. Ezzel a módozattal megóvhatjuk a négykerekű tulajdonunkat lopás, részlopás, totál- és elemi kár kockázatoktól egyaránt. 12 személyre szabott ajánlatból dönthetünk a nekünk leginkább megfelelő mellett, ha alkalmazzuk a biztoshely.hu weboldalon a CASCO biztosítás kalkulátort. Kedvező áron biztosíthatunk kedvenc gépkocsinknak teljes védelmet.

Olvasd Tovább